Jelenlegi hely

Táplálékallergiás/intoleranciás gyerekek étkezése a bölcsődében

Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor bölcsődébe kell mennie. Ez gyerek és szülő számára egyaránt nehéz időszak, és ezt a tényt tovább nehezíti, ha gyerekünk táplálékallergiás/intoleranciás.

Amikor elérkezik a bölcsődébe iratkozás pillanata, akkor első lépésként meg kell érdeklődnünk, hogy az adott intézmény tudja-e vállalni gyerekünk diétás étkeztetését.

Előfordulhat az is, hogy az adott évben nem tudják elvállalni a gyermeket, mert nincsenek felkészülve az adott diétára, de ha van rá igény, akkor feljegyzik, és így azt a következő évre már biztosítani tudják. Ez az eset ritkán szokott előfordulni, általában bonyolultabb betegségek esetében, pl. 1-es típusú diabetes.

A gyerek táplálékallergiáját/intoleranciáját megfelelő orvosi papírokkal is alá kell tudnunk támasztani. Fontos, hogy a diagnózis gasztroenterológus által kiállított legyen, e nélkül az intézménynek nem áll módjában diétás étkeztetést biztosítani.

Táplálékallergiás, intoleranciás kisgyerek a bölcsődében

Egyre több bölcsődében találkozhatunk olyan élelmezésvezetővel, aki dietetikus is egyben. Ilyenkor a szülőknek érdemes felkeresnie őt, és tanácsot kérnie a gyermeke táplálkozásával kapcsolatban. Én személy szerint azt szoktam tanácsolni a szülőknek, ha újonnan felfedezett az allergia/intolerancia, akkor kezdjenek el gyermeküknek táplálkozási naplót írni.

A táplálkozási naplóban le kell írni, hogy pontosan mit adunk a gyerekünknek, az adott ételt milyen hozzávalókból készítjük el, mikor és mennyit adtunk. Ha gyermekünkön megjelennek a táplálékallergia/intolerancia tünetei (bőrkiütés, puffadás, hasmenés, hányás stb.), azt is jegyezzük fel, hogy mikor észleltük azt. A napló arra jó, hogy a dietetikus lássa, hogy esetlegesen milyen hibák vannak a táplálkozásban, de nagyon sokszor az is előfordul, hogy a szülő visszaolvassa a naplót, és ő maga jön rá a probléma okára.

Amikor az élelmezésvezető megtervezi az adott havi étlapot, akkor a diétás gyerekét külön kell kezelnie, hiszen a szülőknek és az élelmezésben dolgozó személyeknek egyaránt meg kell tudniuk különböztetni a normál étlapot a diétástól. A két étlap egyalapanyag rendszerben készül, de fontos szempont, hogy  a diétás gyerek étkezése kinézetében és a diétájába beilleszthető alapanyagaiban hasonlítson a többi gyerekéhez.

A most hatályban lévő élelmezési ajánlás szerint azokban a bölcsődékben, ahol található diétát igénylő gyerek, dietetikus vagy diétás szakács jelenléte szükséges. A diétás étlapon mindig fel kell tüntetni az élelmiszerek pontos megnevezését. Példának okáért nem elég, ha csak annyi van feltüntetve, hogy margarin, ott kell lennie a márkának is, így a szülő is láthatja, hogy pontosan mit eszik a gyerkőce, illetve az élelmezésvezető önellenőrzése is könnyebb.

Diétás gyerek esetében nemcsak az élelmezésnek kell felkészültnek lennie, hanem a kisgyermeknevelőnek is. Az olyan csoportokban, ahol diétás gyerek van, ott jól látható helyre ki kell függeszteni a gyerek nevét, illetve azt is, hogy milyen diétában részesül.  Erre azért van szükség, hogy ha helyettesíteni kell az adott kisgyermeknevelőt, akkor a helyettes is lássa és tudja, hogy ki az, aki diétás étkezést kap.  

A bölcsőde gyerekorvosa is folyamatosan ellenőrzi a gyermek állapotát (súly, gyarapodás, magasság mérése, stb.), emellett ellenőrizheti az élelmezésvezető által készített étlapot is.

A bölcsődékben mindig arra törekednek, hogy az anyagi és az élelmezési adottságokhoz mérten a legjobb tudás szerint étkeztessék a gyerekeket. A diétákat mindig külön gonddal kell kezelni, hiszen nem engedhető meg olyan hiba, ami miatt a gyermek esetlegesen megbetegedhet.   

A mostani bejegyzésem nagy témát ölel fel. Megpróbáltam mindent belesűríteni a fenti összefoglalásba, de ha véletlenül kihagytam valamit, akkor ne habozzatok, nyugodtan tegyétek fel a kérdéseiteket!

 

Szerző: Kötél Dorottya dietetikus és élelmezésvezető

Forrás: babykitchen.blog.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére